Lámpások

Este volt. Késő este. A lámpák fénye halványan világította meg a kietlen tájat. A parkba érve pillantottam meg Őt. Ott várt a tó mellett, egy szál vörös rózsával a kezében. Zsebre raktam kezeimet, majd megindultam felé. Rám tekintett, barnás-zöld szemei csillogtak a boldogságtól. Egymással szemben álltunk. Közelebb lépett hozzám, majd ajkaink összeforrtak és nyelveink szenvedélyes táncot lejtettek. Kivettem zsebemből kezeimet, majd a hátába döftem a kést. Szemei kikerekedtek, majd a következő pillanatban holtan esett össze. Vére feketére festette a tó vizét, a rózsát kivettem kezéből, majd egy hatalmas levegővel beszippantottam a vér és a rózsa illatát. Mosollyal az arcomon elinultam. A lámpások alatt már egyedül van. Várja, hogy valaki rátaláljon.

Véres köd

Mit tettem... Ez... Ez... Csak egy rémálom, nem tettem meg. Nem. Még él David, csak rosszat álmodtam. Kezem csipkedem, majd arcomat pofozgatom, de mindhiába. Tényleg megöltem. A vértócsában fekvő hullának tekintetét pásztázva rogytam a földre. Megöltem a férjem. Megtettem. Kihúzom a kést élettelen testéből, s a vér színét nézegetem. Üvöltenék, ha tehetném, de nem lenne túl előnyös, főleg nem hajnali két órakor egy holttesttel az orrom előtt, aki mellesleg a férjem, David Redword, Genovia egyik legbefolyásosabb földbirtokosa.

Elborult az agyam... Az a rúzsfolt a gallérján. Miért tagadta, hogy megcsalt? Haja kócos volt, a gallérján rúzsfolt vöröslött, gyűrött ingje nem volt jól összegombolva. Mr. és Mrs. Matterksyékhez kellett mennie azt mondta, de Mr. Matterskyt ma láttam, miközben Felicíélával teáztunk a Hortenciéle teraszán. Az átkozott Jean feleségével, Nancyvel csalt meg, ki tudja, hányszor. És most itt fekszik előttem, holtan.
Leszállt a köd. A lámpa fénye alatt tökéletesen látszanak fehér hálóingemet bepöttyöző vérfoltok. Meneküljek el, vagy állítsam be öngyilkosságnak? Mondjak le mindenről, s hagyjam feledésbe merülni Gabriella Maria Redword nevét? Halott férjemet követem a halálba! Azt fogják hinni, merénylet áldozatai lettünk.
Férjem élettelen ajkaira csókot lehelek, fülébe suttogva utolsó szavaim. - A halálban találkozunk, kedvesem! Felállok David mozdulatlan teste mellől, a kést szívem felé fordítom, remegnek kezeim. Meg kell tennem. Lehunyom szemeim, könny folyik végig arcomon, s a szívembe szúrom a tőrt. Testem férjem mellé zuhan, mozdulatlan karjaiba esek. A fény alatt, a ködben már ketten fekszünk a járdán. Szívünk átszúrva, vérünk kifolyva. Sírba viszem halálunk okát.Soha, senki se fogja megtudni, mit és miért tettem. Soha.

Az utolsó jegyzet

Wales 1786, április 13.
Egy újabb nap nélküled. Szakad az eső. Egy kisgyermek hangjára lettem figyelmes az utcán sétálva. Nevetett. A szívem összeszorult. Ismét az eszembe jutottál. Lassan megtelik a naplód, mit a 16. születésnapodra vettem januárban. Sosem hittem volna, hogy ilyen hamar elválaszt tőlem az élet. Ha aznap hazajöttem volna, lehet ebbe a naplóba te írnál, és nem én, drága Margarettem.
Halálod óta eltelt a második hét. Nagyon hiányzol. Egyedül maradtam. Lehet, most értetlenül nézel rám, nem érted, miért írom ezeket a szavakat. Édesapád, a borbélyos lányáért, Ms. Guttertonért elhagyott engem. Magamba roskadtam. Összezavarodottan ülök a napló felett, s zokogok... Lehet, jobb lenne az öngyilkosságba menekülni, mint ahogy te tetted, drága kislányom. Ha időutazó lehetnék, megelőzném a történteket. Nem lőtted volna le magad, ha jobb anya lettem volna, de már késő. Magam előtt látom merev, törékeny tested. Szemed becsukva, kedvenc türkiz selyemruhádban a vértócsában fekszel, kezedből a fegyver kiesett. Bár melletted lehetnék. Bárcsak én haltam volna meg helyetted. Ha én is meghalnék...
Ma betértem Lovalency boszorkány főzetes boltjába, vettem egy fiolát. Hogy mit tartalmaz a fiola? Mérget. Nehéz a földi élet. Könnyebb lesz meghalni, mint élni. Igaz, csak menekülök a gondok elől, de összetört szívemen már csak az öreg boszorkány mérge tud segíteni. Drága lányom, hamarosan találkozunk.
Édesanyád, Catheryne Freyton